Omán női szemmel
2027 januárjában ismét útnak indulunk Ománba. Egy olyan világba, ahol megtapasztalsz valami igazán egzotikusat magaddal kapcsolatban…
omania
OMÁN. Ahol újra eszedbe jut, milyen nőnek lenni. Nem azért jössz Ománba, hogy kipipálj még egy egzotikus úti célt. Nem azért, hogy láss három gyönyörű kirándulóhelyet. És nem is azért, hogy hazavigyél néhány szép bazári csecsebecsét.
Azért jössz, hogy valami megmozduljon benned. Valami, amit talán már régen nem éreztél.
Egy olyan világba csöppensz, ahol Te leszel:
A nő, aki nem siet.
A nő, aki érzékel.
A nő, aki élvezi, hogy ránéznek.
A nő, aki tudja, hogy vonzó.
A nő, aki nem kér engedélyt ahhoz, hogy ragyogjon.
És Omán ebben egészen elképesztő társ.
Már az első napokban elkezd történni valami.
Lelassulsz. Megérkezel. Más lesz a levegő. Mások a színek, az illatok, a fények, a hangok.
És egyszer csak meglátsz egy ománi nőt. Hosszú ruha. Fátyol. Csak a szeme látszik.
És mégis…
nem tudod levenni róla a szemed.
Nem mutat sokat. Éppen ettől olyan erős.
Van benne valami kecses, titokzatos és nőies, amitől egyszerűen megáll benned egy pillanatra a levegő.
És lehet, hogy akkor jut eszedbe először:
„Basszus. Én is ilyen nő akarok lenni.”
Nem másolni őt.
Hanem visszavenni magadnak azt, ami a tiéd.
A saját nőiességedet.
A saját játékosságodat.
A saját vonzerődet.
Azt a részedet, amelyik szeretne tetszeni.
Nevetni. Kacérkodni.
Érezni, hogy hatással van másokra.
És végre nem csak „jó kislánynak” lenni.
Őszinte vallomás 2025-ből: Miért csábított el Omán?
omania
A történet, ahonnan minden indult
Nagy Ági: nem terveztem Ománba menni. Nem vágytam oda, nem készültem rá. Csak egyszerűen jött egy inspiráció és mennem kellett. Azóta utazásokat szervezek Ománba Nórival, ománi tömjén alapú szépségápolási termékeket importálok és folyamatosan kapcsolatot építek ki az arab világ üzleti szereplőivel.
De ami a legfontosabb beleszerettem Omán rám gyakorolt hatására.
Illés Nóri: Ági második útjához csatlakoztam. Az általa elmesélt élmények magával ragadtak, tudtam, hogy nekem is ott a helyem, meg szeretném én is tapasztalni ezt a VARÁZSLATOT! Egy fantasztikus programot álmodtam meg a résztvevőknek, ami által az Ománban való létezésünk, megtapasztalásaik, felismeréseik még mélyebbek és a mindennapjaikat magasabb energiaszinten élhetik meg.
A történet folytatása és újítása:
2027-ben Vengrényi Judit magyar referens és Said Samhan (képen) által vezetett Sariba Adventures (hivatalosan bejegyzett ománi cég) fogja támogatni és kísérni az ománi kalandozásunkat. Csodás programokkal színesítik a kintlétünket. Részletek lentebb.
Amikor ezeket a sorokat írom, éppen 11 ezer méter magasan repülök valahol az Arab-sivatag fölött.
Az elmúlt 9 napot Ománban töltöttem.
Egy olyan országban, ahová soha nem gondoltam volna, hogy el akarok menni.
Egy merőben más kultúrában, teljes megadásban az Élet Áramlásával.
Az önmagamba vetett Hitemmel.
A nagybetűs Örömmel és Könnyedséggel.
Most még nem egészen tudom szavakba önteni, mi is történt ebben a tömjénillatú szent időben és helyen.
Valami mélységes tisztulás. Valami elemi, esszenciális részem került végre felszínre, a sok sallang alól. A tapasztalása mindannak, amiről lehet sokat beszélni, lehet olvasni, képzésre járni, meg különféle oldásokra.
Mégis, az igazi átalakulás a tapasztalatban rejlik.
Amikor TÉNYLEG elindulsz az ismeretlenbe, vállalva azt, hogy a kontrollt és mindent, amit biztonságosnak vélsz, most hátrahagysz.
És itt kezdesz el BÍZNI. Bízol abban, hogy amint lépsz, az út kirajzolódik a lábad alatt.
Hogy tudod. Mindig tudod. Meghallod végre a szívedet, a belső hangod. És mered követni.
Félelmetes? Persze.
De csak, mert új! Mert szokatlan. Az idegrendszered védeni próbál ettől.
Menj tovább. Leírhatatlan lesz, ígérem.
És itt kezdődik majd az az élet, amit érdemes élni.
Ha hallod magadban a hívó szót: itt a helyed.
Teremts! Most minden a Te szolgálatodban áll.”
Balázs-Nagy Marianna – fotográfus
omania
OMÁN – Ahol a levegő is illat
Omán nem csak egy ország. Ez egy érzéki tapasztalás.
Már a repülőtéren elárasztanak az illatok: tömjén, ámbra, kardamom, szegfűszeg és mirha olyan elegy, amitől az ember lelke is megérkezik.
Amikor kilépsz a szállásodból, előtted a végtelen sivatag és az Indiai-óceán, két ősereje a természetnek, ahol a csend és a hullámok ritmusa átírja benned az időt.
Programok
Egyénileg választott időpontban, egyénileg érkezel és távozol, ezzel is biztosítani szeretnénk, hogy úgy éld át ezt az élményt, ahogy neked a legtöbbet adja. 3 olyan programot tervezünk 2027. január 23-28. között, melyeken csapatként mindannyian részt veszünk, az utazásra pedig 2-2 napot érdemes számítani. Segítünk mindenben és a kiutazásban is csatlakozhatsz másokhoz!
3 fő kirándulás, mely csodás alapot biztosít Ománban való megmártózásódban:
Sivatagi naplemente:
- Wadi Dawka oázis – a tömjénfák bölcsője, az UNESCO Világörökség része
- Ubar elveszett városa – a legendákból ismert ősi település, amit a homokdűnék rejtettek el
- Tevefarm meglátogatása, édi bébitevék simogatása (amennyiben éppen van), tevetej kóstolás
- Sivatagi dűnéken autózás, tevegelés, majd naplemente a dűnék tetején
- Vacsora a sivatagban – autentikus beduin ételekből
Óceánparti kalandtúra:
- Vadregényes, türkizkék tengerpart, ahol az óceán és a hegyek találkoznak
- Festői tájakon keresztül érkezünk meg az óceánpartra, ahol szabadprogram keretében fürdés, séta és a természet nyugalmának megtapasztalása vár rád.
- Naplementés BBQ vacsora a tábortűznél, helyi frissítőkkel és a csillagos naplemente alatt
- Éjszaka a parton igényes sátrakban, majd a nap első sugaraira ébredünk és finom falatokkal megreggelizük.
Salalah:
- Salalah bazárja, arany boltok, fűszer- és édességboltok – fűszerek, arany, édes illatok, a kelet szívverése
- Mindezt úgy, hogy nem sietünk sehová, figyeljük, mire van igény és lehetőség.
Minden a 3 kirándulás angol nyelvű idegenvezetést tartalmaz tolmácsgéppel, de Said olyan csodás mesélőkével bír, hogy az is megérti, aki nem beszéli annyira az angol nyelvet. De igyekszünk fordítani, amit csak lehet.
omania
A KINTLÉTÜNK VALÓDI FŰSZERE PEDIG:
Nem engedjük, hogy végigüldögéld ezt az utazást úgy, hogy közben ugyanazt a nőt játszod, akit otthon mindenki megszokott.
Figyelni fogunk. Kísérletezni fogunk. Nevetni fogunk.
És megnézzük, mi történik akkor, amikor elkezded tudatosan használni a saját női energiádat és vonzerődet.
Nem kell hozzá másik nőnek lenned és nem kell kihívó ruhába bújnod, nem kell bizonyítanod semmit.
Csak elkezded megengedni magadnak, hogy NŐ legyél.
És lehet, hogy közben olyan pillanatok történnek, amikor egy férfi rád néz. Te visszanézel. Elmosolyodsz. És hirtelen pontosan tudod:
„Igen. Még megvan.” Sőt. Lehet, hogy sokkal jobban megvan, mint gondoltad.
A három kirándulás csak ráadás. Az óceánpart. A sivatag. A naplemente. Salalah színei, illatai és forgataga.
- A közös élmények
- A rengeteg nevetés
- A lelassulás
- A tenger
- A meleg
- Az új környezet
Mind ugyanabba az irányba visznek: vissza önmagadhoz.
Ahhoz a nőhöz, aki nem csak működteti az életét, hanem élvezi is.
Aki nem csak anya, feleség, társ, vállalkozó vagy dolgozó nő.
Hanem NŐ.
- Vágyakkal
- Játékkal
- Kíváncsisággal
- Szenvedéllyel
- Vonzerővel
És igen: csáberővel
TOVÁBBI PROGRAMOK:
Omán nem csak egy ország, hanem egy tükör is: megmutatja, mi az, ami benned készen áll a változásra.
Nóri, a belső vezető – aki az utazást a lélek térképén is végigviszi. Mindezt csodás tájakon, a természet lágy ölén.
- Programpillérek: napfelkelte, naplemente, természeti elemekkel való kapcsolódás
- Nóri számmisztikai és önismereti módszereivel minden résztvevő számára személyre szabott útmutatást ad.
- Belső út gyakorlatok és személyes integráló beszélgetések
- Éjszakai óceánparti meditáció a Tejútrendszer alatt
- Az óceánparton napfelkeltés és naplementés meditációk, vezetett belső utazások, érték-elem gyakorlatok (a tengerparton még delfinekkel is találkozhatsz)
- Egy titkos program, amit csak az út végén mutatunk meg neked és örökre szóló élményt biztosít.
Ági, a Csak Csináld! program vezetője:
- Egy lendületes nézőpontváltás arról, hogyan tudsz több lehetőséget meglátni a saját életedben.
- Beindítjuk a „Csak Csináld!” filozófia működését nálad, agyalásmentes tettre kész énedet hívjuk életre. 🙂
- A tüzes, szenvedélyes éned Ománban felélénkül, ígérem! Igen, pont itt. 🙂 Erről majd mesélek, de csak kint. 🙂
És végül:
- Egyedi útinapló, hogy a külső és belső utazás lenyomatát is magaddal vihesd
- Saját készítésű applikáció Ománhoz, Ománról. Mindent egy helyen megtalálsz.
- És persze: napfény, nevetés, új barátságok, igazi önmagad újrafelfedezése.
A teljes program ára kirándulásokkal együtt: 450.000 Ft/fő
Lehetőség van csak a kirándulásokon is részt venni, ha a párod/társad ezt szeretné. Erről kérj tájékoztatást az űrlap kitöltésekor!
omania
Az utazás szervezői az útitársaid
Az utazást Dr. Illés Nóra és Nagy Ágnes szervezik – két nő, akiket az élet évekkel ezelőtt sodort össze és azóta is együtt hívják életre újabb és újabb kalandjaikat.
Ketten együtt egy biztonságos, inspiráló és szakrális teret hoznak létre, ahol a résztvevők mélyen kapcsolódhatnak önmagukhoz — a tömjén, a tenger és a sivatag ősi erején keresztül.
Dr. Illés Nóra
Az egészségtudomány doktora és Harmónia mentor, belső utazó és kísérő, egyben a programok szakmai társalapítója.
“Több mint egy évtizede dolgozom azon, hogy a nyugati tudomány és a keleti szemlélet találkozásából valódi, mélyebb gyógyulás szülessen. Az elmúlt években női közösségeket, önismereti programokat és sétákat hívtam életre – belső utakat, amelyek során a természet, a jelenlét és a szimbolikus illatok, mint a tömjén, kulcsszerepet kapnak. OMANIA – Tömjén Út számomra: híd kultúrák és lelkek között.”
Nagy Ágnes
Szenvedélyes utazó, utazásszervező, az Ománi Szultánátusból származó tömjén alapú szépségápolási termékek importőre.
„Az ománi utazás során fontos számomra, hogy a résztvevők a Belső Erőt, Vonz-Erőt felébresszék önmagukban és azt ki tudják fejezni. A velem való utazásod során bátorság, tettrekészség és az elindulás már nem lesz többé kérdés. Már csak a pillanatot fogod várni, hogy mikor csinálhatom már? A válasz már ott meg fog érkezni: MOST! Már Ománban elindul minden, amire vágytál. Ígérem!
Kinek szól ez az utazás?
Ha újra fel szeretnéd magadban ébreszteni a Tüzet, a Női energiákat magasabb szintre emelni.
Újra beleszeretsz Önmagadba.
És amikor hazamész, ígérjük nem ugyanaz a nő érkezik haza, aki elutazott.
Ománban valami nagyon fontosat fog megtörténni:
Visszatalálsz ahhoz a nőhöz, aki pontosan tudja, hogy mit szeretne. Onnantól már egészen másképp nézel körül.
Nóri nyitott szemű meditációja, hogy a választás könnyebb legyen! (3 perc)
Részvételi díj és utazási tudnivalók
450 000 Ft / fő
A részvételi díj tartalmazza a január 23–28. között megvalósuló közös programokat, a három fő kirándulást, valamint a Nórival és Ágival közösen töltött programokat és a teljes program szervezését.
Ami nincs benne
A részvételi díj nem tartalmazza a repülőjegyet, a szállást, a biztosítást, az étkezést és italokat, illetve az esetleges lemondási költségeket. A kirándulások részeként biztosított étkezések és italok természetesen kivételt képeznek.
De nem kell egyedül megszervezned az utazást. Segítünk mindenben.
Dia kolléganőnk szervezőként ebben lesz a támogatásodra: repjegyvásárlás, szállásfoglalás, biztosítás kiválasztása, kérdések megválaszolása stb.
Repülőjegy: jöhetsz velünk Bécsből Salalahba, de választhatsz más útvonalat is, például Budapest–Salalah járatot. Az ajánlatokat már összegyűjtöttük, így csak választanod kell. Repülőjegy árak oda-vissza 20 kg-os bőrönddel 138 ezer Ft-tól Bécsből.
Az IBUSZ Utazási Iroda ajánlatait is igénybe veheted átszállás nélkül charter járatokkal 5 csillagos szállásokkal együtt komplex csomagban.
Szállás: a Hawana üdülőnegyedben segítünk apartmant találni és foglalni. Két fő számára egy 9–10 éjszakás apartman már körülbelül 150–200 ezer Ft-tól elérhető. Egy helyen leszünk akkor is, ha az IBUSZ-nál foglalsz, bármit választasz!
A közös program január 23–28. között lesz, ezért érdemes az utazásra legalább 2-2 napot rászámolni. Mi január 21-én indulunk és január 31-én érkezünk haza – csatlakozhatsz hozzánk is!
Fizetés
A 450 000 Ft-os részvételi díj 3 × 150 000 Ft-os részletben fizethető:
- jelentkezéskor: 150 000 Ft
- október 31-ig: 150 000 Ft
- november 30-ig: 150 000 Ft
Mikor lesz biztos az indulás?
November 30-ig véglegesítjük a program indulását.
- Ha mi úgy döntünk, hogy a program nem indul el, az addig befizetett teljes részvételi díjat visszafizetjük.
- December 1-től után már nem áll módunkban visszafizetni az utazás árát, amennyiben Te szeretnéd lemondani.
Te pedig már most elkezdhetsz készülni. Mi segítünk, hogy az ománi kaland megszervezése egyszerű és varázslatos élmény legyen.
Jelentkezz az űrlapon keresztül!
Az űrlapon a programokra tudsz jelentkezni, ami már fizetési kötelezettséget von maga után.
Kérdésed lenne? Írj üzenetet ide: tomjenereje@gmail.com
Vagy hívj minket telefonon: Nóri: +36 30 167 41 08 Ági: +36 30 830 52 28
